A krízishelyzetekben mindig nagyon fontos, hogy az ember megfelelő lelki érettséggel rendelkezzen, hiszen annak hiányában összeomlik körülöttünk a világ.

Tanuljuk meg, hogyan állíthatjuk helyre a lelki békénket, így bármilyen válságállapotot, legyen szó szakításról, válásról, vagy akár halálról, könnyebben át tudunk vészelni.
1. Irányítsuk figyelmünk a szép dolgok érzékelése felé
Amit eddig nem vettünk észre, vagy természetesen tekintettünk rá, ha alaposabban megfigyeljük, számos szépséget, és ezzel együtt pozitív érzést rejtegethet. Élvezzük, akár azt is, hogy egy hideg nap után kezünkre csorog a meleg víz.
Éljük át a naplementét vagy napfelkeltét, hiszen hányan vannak olyanok, akik már nem láthatják ezeket. Élvezzük a virágok illatát, a szellő fuvallatát, a madarak csicsergését. Mindezek azt jelzik, hogy a körülöttünk levő élet szép, csupán észre kell venni.
2. Figyeljünk légzésünkre
Az életben a fájdalmas dolgok mindig a legváratlanabb pillanatban érnek. Ilyenkor ne a tragédiára, hanem légzésünkre koncentráljunk. Vegyünk egy mély lélegzetet, és amikor kifújjuk, érezzük, hogy az összes fájdalom távozik. Lélegezzünk lassan, számoljunk közben, és élvezzük, ahogy a levegő átjár és megtisztít.
3. Figyeljünk arra, hogy mit, hogyan és mennyit eszünk
A problémák esetén sokan menedéket találnak az evésben, de előfordul ennek az ellenkezője is, kóros étvágytalanság formájában. Figyeljünk oda táplálkozásunkra, ne csak egy menedék legyen az étkezés. Állítsunk össze egészséges, rostokban, vitaminokban gazdag étrendet. Persze ez nem azt jelenti, hogy néha nem ehetünk meg egy tábla csokit.
4. Egy kis testmozgás
Az elégedett élet elengedhetetlen tartozéka. Lehet, hogy úgy érezzük, hogy ki nem állhatjuk a sportolást, de egy fél óra sétával naponta is sokat tehetünk egészségünk és hangulatunk érdekében. A parkban egy kis séta növeli az oxigénbevitelt, és serkenti a vérkeringést is.
5. Szabaduljunk a rutin rabságából
Ha minden nap ugyanazt csináljuk, csak a munka és háztartási teendők közötti térben élünk, egy idő után bizony kiégünk. Minden nap kell egy kis pozitív inger, egy kevés kihívás, és sikerélmény. Jutalmazzuk meg magunk egy pár, a megszokottól eltérő pillanattal. Már az is elég, ha hazafelé a munkából gyalog megyünk, megcsodáljuk az őszi faleveleket, vagy a parki tóban úszkáló kacsákat.