Azt mondják, ha sok vizet iszunk, megelőzhetjük a vesebántalmakat, veszíthetünk testsúlyunkból, és fokozhatjuk koncentrálóképességünket. Mindezek ellenére, a táplálkozási szakértők megkongatják a vészharangot: ha napi 8 pohár vizet megiszunk, akár egészségügyi problémák is származhatnak belőle!
A szakértők ugyanis úgy vélik, a vízfogyasztásra való buzdításnak tulajdonképpen nincs tudományos alapja, ezért az erre vonatkozó tanácsok betartása több rosszat eredményezhet, mint jót – számol be a dailymail.co.uk.
Margaret McCartney, szakorvos és táplálkozási tanácsadó úgy nyilatkozott, tudományosan még senki sem erősítette meg, hogy naponta ajánlott 2 liter vizet meginni. Ez a megállapítás csakis a víz-márkanevek érdekét szolgálja – véleményezett McCartney.
A szakorvos rámutatott, amennyiben vizet fogyasztunk akkor is, ha nem vagyunk szomjasak, a koncentrációképességünk csökken, ugyanakkor azok a anyagok, amelyeket a palackok fertőtlenítésére használnak, mérgezőek is lehetnek számunkra.
Aztán, a túlzásba vitt vízivás álmatlanságot okozhat, és vesebántalmakat is okozhat. Mi több, ha túl sok vizet iszol, McCartney szerint egy elég ritka betegséget, a hyponatraemiát is elkaphatod. Ez akkor lép fel, ha a vérből kiürülnek az ásványi sók, ennek következtében pedig az agy begyullad.
A szakorvos azt is megcáfolta, hogy fogyasztó hatása lenne a vízfogyasztásnak, vagy enyhítené az éhséget. Tudományosan ugyanis ezt sem erősítették még meg. Ezzel az anyagcserére specializálódott orvosok is egyetértenek: szerintük sincs a jó hatással a testalkatra, ha túl sok vizet iszunk.