Idáig 3 brit állampolgár esett áldozatául a legújabb betegségnek, amely leginkább a kutyusos gazdik körében terjed.
Az angol Brucella canis névre hallgató bakteriális fertőzés leginkább a kölyökkutyákban található meg, ám sajnos könnyen átterjedhet az emberi szervezetre is. Az Egyesült Királyság egészségügyi biztonságáért felelős szervezet megerősítette, hogy idáig 3 személy szorult kórházi ellátásra a fertőzéses betegség miatt.
Olvasd el ezt is: Egy anya levele felnőtt gyerekéhez, amit mindenkinek el kellene olvasnia: „Bocsáss meg, hogy már nem lehetek számodra az, aki egykor voltam”
Ebben az évben idáig 91 kutyánál észlel fertőzést regisztráltak, tehát a kór terjedése egyelőre lassú ütemben halad. Az Egyesült Királyság Környezetvédelmi, Élelmiszer-és Vidékügyi Minisztériumának főállatorvosa Dr. Christine Middlemiss a The Telegraphnak így nyilatkozott.
„Kutyáról kutyára terjed a kór az Egyesült Királyság területén. Főleg a kennelben való tenyésztés révén adódhat tovább. Nincs szó nagy fertőzésszámról, csak néhány esetről tudunk. De ez még új számunkra.”
A szakemberek úgy vélik, hogy a szigetország érintett kutyái fertőzött román ebekkel érintkezve vagy azok utódaiként fertőződhettek meg a baktériummal. Az illetékes szervek nemrég egy közzétett jelentésben nyugtatták a lakosságot, mely szerint a betegség továbbra is alacsony kockázatúnak minősül – írja a The Sun.
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
Ugyanakkor nem érdemes megfeledkezni a kutyatenyésztőkről, az állatmenhelyek alkalmazottjairól és a már eleve fertőzött kutyák tulajdonosairól, hiszen ők fokozottabb veszélynek vannak kitéve.
A Brucella canis az embereknél lázat, izzadást, fejfájást, hátfájást és gyengeséget idéz elő. Dr. Middlemiss elmondta, hogy a kormány fontolóra veszi a gócpontokból származó kutyák tesztelésének szabályozását. A Brucella nem feltétlen jelent halálos végkimenetelt a kutyák körében, ugyanakkor akár egy életre szóló állapotbeli romlást is kiválthat.
Egyes kutyák azonban úgy átesnek a fertőzésen, hogy semmiféle tünetet nem produkálnak. Ugyanakkor az eddigi adatok alapján, a fertőzéses esetek után a kutyák többsége terméketlenné válik.
Múlt hónapban egy másik veszélyes betegségre hívta fel a gazdik figyelmét Dr. Savageau állatorvos. A Canine Parvovirus nevezetű betegség az ebek immunrendszerét támadja.
„A Canine Parvovirus egy rendkívül fertőző betegség a kutyák körében, amely gyengeséget, levertséget, hányást és súlyos hasmenést okoz” – magyarázta Dr. Savageau a TikTok videójában. „A leggyakrabban a kölyökkutyákat érinti azok fejletlen immunrendszere miatt és azonnali szakkezelést igényel, különben súlyos dehidratáltságot és akár halált is okozhat!”