A tudósok szerint az, hogy fiatalabbnak érezzük magunkat, valóban hozzájárulhat ahhoz, hogy jobb legyen az egészségi állapotunk.
Bár az aktív életmód és az egészséges táplálkozás is rendkívül fontosak egészségünk megőrzéséhez, a tudósok szerint az alvás minősége lehet a kulcsa annak, hogy fiatalabbnak érezzük magunkat. Ehhez a szakértők szerint rendszeresen 7-9 óra alvásra van szükségünk éjszakánként.
Az alváshiánytól azonban éppen ellenkezőleg, öregebbnek érezhetjük magunkat – fedezték fel a Stockholmi Egyetem kutatói.
„Tekintettel arra, hogy az alvás elengedhetetlen az agyműködéshez és az általános jóléthez, úgy döntöttünk, hogy megvizsgáljuk, vajon rejthet-e magában valamilyen titkokat a fiatalosság érzésének megőrzésében?” – mondta Leonie Balter, a Stockholmi Egyetem pszichológiai tanszékének kutatója.
„Míg a korábbi szakirodalom szerint az, ha idősebbnek érezzük magunkat, összefügg a rosszabb alvásminőséggel, a mostani adataink arra utalnak, hogy ennek a fordítottja lehet igaz, és az alvás fontosabb lehet a szubjektív életkor szempontjából” – állapította meg a tanulmány. A kutatók szerint tehát az alvás lehet a kulcsa annak, hogy fiatalnak érezzük magunkat.
A kutatók két vizsgálatot végeztek, hogy teszteljék elméletüket, miszerint az alvás hatással lehet a korérzékelésünkre és – ennek következtében – az egészségünkre.
Az első vizsgálatban 429, 18 és 70 év közötti személyt kérdeztek meg arról, hogy hány évesnek érzik magukat, hány rosszul átaludt éjszakájuk volt az elmúlt egy hónapban, és mennyire érzik magukat álmosnak.
Azok, akik az előző hónapban többnyire jól aludtak éjszakánként, átlagosan 5,8 évvel érezték magukat fiatalabbnak a tényleges életkoruknál. Ezzel szemben minden egyes éjszaka után, amikor rosszul aludtak, a résztvevők átlagosan 0,23 évvel érezték magukat idősebbnek.
Ezután a kutatók azt vizsgálták, valóban az alváshiány okozta-e, hogy az emberek idősebbnek érezték magukat. Megfigyelték, hogy érezte magát 186, 18 és 46 év közötti résztvevő két éjszaka után, amikor mindössze 4 órát alhattak. Miután korlátozták az alvásukat, a következő két éjszakán kilenc órát alhattak.
Két egymást követő, túl kevés alvással töltött éjszaka után a résztvevők átlagosan 4,4 évvel érezték magukat idősebbnek, mint amikor kipihenhették magukat.
Az eredmények alapján úgy tűnt, hogy az álmosság és az éberség érzése szorosan összefügg az életkor érzékelésével. Azok a résztvevők, akik rendkívül éberek voltak, körülbelül 4 évvel fiatalabbnak érezték magukat a tényleges koruknál, míg azok, akik rendkívül álmosak voltak, jellemzően 6 évvel érezték magukat idősebbnek a koruknál.
„Az eredmények azt mutatták, hogy az elégtelen alvás és az álmosság miatt az emberek idősebbnek érezték magukat a tényleges koruknál, és ez alátámasztja, hogy a pihentető alvás központi szerepet játszik abban, hogy az ember fiatalabbnak érezze magát a tényleges koránál” – állapították meg a tudósok.
„Az elemzések azt is kimutatták, hogy az alvás jelentősége a szubjektív életkor szempontjából a kor előrehaladtával növekszik.”
Balter szerint mindez fontos következményekkel jár a mindennapi életünkre nézve.
„A pihentető alvás kulcsfontosságú a fiatalosság érzésének fenntartásához. Ez pedig elősegítheti az aktívabb életmódot és az egészséget támogató szokásokat, mivel mind a fiatalosság érzése, mind az éberség fontos az aktivitásra való motivációnk szempontjából” – nyilatkozta a szakember.