Az utóbbi években egyre többen teszik fel a kérdést: milyen hatással van a mesterséges intelligencia az emberi gondolkodásra? Michael Pollan amerikai író és egyetemi professzor szerint a válasz messze túlmutat a technológián. Új könyvében arra figyelmeztet: az algoritmusok és az AI-rendszerek lassan a tudatunk legbelsőbb tereit is formálják – írja a Filantropikum.
Pollan a The Guardiannek adott interjúban arról beszélt, hogy a modern digitális környezetben egyre inkább szükségünk lenne egyfajta „tudathigiéniára”, vagyis tudatos védelemre a figyelmünket folyamatosan befolyásoló rendszerekkel szemben.
A szerző szerint ma már nem csupán a közösségi média vagy a hírfolyamok versengenek a figyelmünkért. Az AI-alapú chatbotok is egyre mélyebb szerepet kapnak az emberek életében.
Egy felmérés – amelyről a The New York Times számolt be – azt mutatja, hogy az amerikai tinédzserek 72%-a már a mesterséges intelligenciához fordul társaságért. Ez a jelenség Pollan szerint azt jelzi, hogy sokan olyan rendszerekhez kötődnek érzelmileg, amelyek valójában nem rendelkeznek tudattal.
A professzor úgy véli, ezzel párhuzamosan az emberek lassan elveszítenek egy ősi képességet: azt, hogy egyszerűen jelen legyenek saját gondolataikban.
„Ez az a tér, ahol álmodozunk, hagyjuk a gondolatainkat szabadon kóborolni, beszélgetünk saját magunkkal – és ez valami rendkívül értékes” – mondta Pollan.
Új könyve, A World Appears, éppen ezt a belső világot vizsgálja. A szerző újságíróként és a Harvard, illetve a Berkeley egyetem oktatójaként szerzett tapasztalataira támaszkodva azt állítja: az emberi tudat ma olyan nyomás alatt áll, amely korábban elképzelhetetlen volt.
A probléma egyik kulcsa szerinte az úgynevezett figyelemgazdaság. A digitális platformokat működtető algoritmusokat ugyanis kifejezetten úgy tervezik, hogy folyamatos dopaminlöketekkel tartsák fenn az érdeklődésünket.
„Mindannyian olyan algoritmusokkal élünk együtt, amelyeket kifejezetten arra terveztek, hogy megragadják a figyelmünket. A figyelem maga is tudat – a tudat egy része. A figyelem segítségével irányítjuk a tudatunkat oda, ahová szeretnénk. Csakhogy éppen a választás szabadságát kezdjük elveszíteni. Az algoritmusok ugyanis annyira ügyesen ragadják meg és terelik a figyelmünket, hogy az már nem oda kerül, ahová mi akarjuk, hanem oda, ahová ők – mert ezzel pénzt keresnek. Eladják a figyelmünket.”
Pollan szerint a mesterséges intelligencia különösen érdekes jelenség abból a szempontból, hogy az ember nyelvén, első személyben kommunikál velünk. Ez könnyen azt az illúziót keltheti, mintha valódi tudattal rendelkező lényekkel beszélgetnénk.
„Egyre többet olvasunk olyan emberekről, akik beleszeretnek chatbotokba, vagy terapeutaként használják azokat, barátként beszélgetnek velük. Vannak gyerekek, akik hazamennek az iskolából, és előbb a chatbotjuknak mesélik el, mi történt velük napközben, mint a szüleiknek.”
A szerző szerint ez már nem csupán a figyelmünk elterelése, hanem az emberi tudat mélyebb rétegeit érinti.
„Ez pedig támadás a tudatunk ellen – olyan támadás, amely annak mélyebb és jelentősebb részét célozza meg, mint egyszerűen csak a figyelmünk lekötése.”
Pollan ugyanakkor elismeri: nem mindenki számára könnyű egyedül lenni a saját gondolataival. Különösen azok számára lehet nehéz ez, akik traumát éltek át vagy hajlamosak a rágódásra.
„Megértem, miért vágynának egy tompább, elmosódottabb mentális élményre. De ez valójában csak fájdalomcsillapító. Nem old meg semmilyen problémát.”
A könyv végén Pollan egy Jorie Graham-versből idéz, amely mély benyomást tett rá: „Ez az, ami nincs rendben: mi, és csak mi, emberek vagyunk képesek arra, hogy kivonjuk magunkat önmagunkból, és ne legyünk teljesen jelen.”
A szerző szerint éppen ez az emberi paradoxon: miközben a civilizáció és a technológia lehetővé teszi, hogy elvonjuk figyelmünket a valóságról, ezzel talán éppen azt a képességünket veszítjük el, amely a leginkább emberivé tesz bennünket.
„Izgalomba jövünk, amikor a bálnák kommunikálnak egymással, de nem tudjuk, mit mondanak. Pedig a bálnák biztosan tudatosabbak, mint egy csevegőrobot. Mi, emberek, elég könnyen becsaphatók vagyunk” – zárta gondolatait Pollan.
