Az uborka az egyik legkedveltebb zöldségféle – elrágcsálhatjuk magában, kiválóan hidratál és hűsít a meleg napokon, de salátákban és savanyúságként is remekül hasznosítható, az egyik legfinomabb csemege. Tény viszont, hogy meg kell dolgozni vele. Eléggé kényes növény, főként a nedvesebb, hűvösebb területeken, amely szakszerű gondozás nélkül inkább nyűg, mint sikerélmény.
Bár a legtöbb kertész eddig már rég kiültette a palántákat a szabadba, és jó esetben azok ki is bontották első virágaikat, az uborka nevelésében az egyik legnagyobb kockázatot a betegségek jelentik. A megelőzés pedig mindig fontosabb a kezelésnél, és ebben a társnövények jelentik a legnagyobb segítséget!
Fontos észben tartani: míg egyes növények támogatják egymást azzal, ha a másik közelében nőhetnek, addig mások ártalmasak lehetnek egymásra. És a második kertészkedési aranyszabály: bármennyire is hatékony a társnövény-módszer, sose gondolj arra, hogy ennyivel kipipálhatod a zöldségtermesztést. Ezzel a trükkel ugyanis nem helyettesíthető a létszükséges gyomlálás, öntözés, trágyázás.
A társnövénytermesztés előnyei
Amikor időt és energiát fektetsz a kert beültetésébe, sok szempontot kell figyelembe venned. Először is, tekintettel kell lenned a növények napfényigényére, méretére, élettartamára, termési idejére, hogy ezek szerint helyezd el őket a rendelkezésedre álló területen. Aztán, ott van az öntözés, a betakarítás és tárolás. Ezekhez csatlakozik extraként a társnövénytermesztés, mint technika, mely hozzájárul a növényeid egészségének a megőrzéséhez, ezáltal pedig a termés minőségének a javításához.
Miben rejlik a társnövények ereje? Segítenek a „barátaiknak” a növekedésben (azáltal, hogy nem szívják el előlük a táplálékot), természetes kártevőírtók, támogatják egymást (például a kukorica remek „karó” a babnak), több beporzót vonzanak a kertbe, segítenek a helymegosztásban (például mélyen gyökerező spárga mellett sekélyen gyökerező eper), javítják a talaj szerkezetét.
A társnövények ültetésének célja, hogy szimbiózisban lévő kapcsolatokat alakítsunk ki, ahol a növények gondoskodnak egymásról.
Ajánlott társnövények az uborka számára
A legtöbb uborka képes termést adni már 50-70 napon belül, ezért is szeretjük termeszteni. Ehhez viszont meg kell teremtenünk számára a megfelelő feltételeket, melyben hatalmas segítségünkre lehetnek a társnövények. Az uborkát gyakran fenyegetik a betegségek, mint például a bakteriális hervadás, a lisztharmat, a mozaikvírus vagy az uborkabogarak. A jól összeválogatott „védelmező brigád” azonban megóvja a növényt a pusztulástól.
1. Cékla – a gyökeres csodanövény igazából nem is használ, de nem is árt az uborkának, inkább helygazdálkodás szempontjából kiváló ötlet a párosításuk. Tudtad, hogy a cékla zöld levelei is fogyaszthatók? Zsengén, salátákban tápanyagdús csemege.
2. Zeller – egy másik gyökérzöldség, a káposztafélék családjából, melyet erőteljes illata és intenzív aromája tesz jellegzetessé. Sokan nem is kedvelik miatta, beleértve a kártevőket. A bogarak, főként a pierid pillangók egyenesen menekülnek előle. Konkrétan az uborkára nézve, a zeller hatása semleges. Helygazdálkodás szempontjából pedig egy újabb remek választás.
3. Kapor – ha egyetlen fűszernövényt akarsz a kertedben, a kapor legyen az. Azon túl, hogy frissen és szárítva is remekül hasznosítható, ez a növény vonzza a hasznos rovarokat, míg elűzi a kártékony bogarakat.
4. Körömvirág (büdöske) – az egyik legjobb hátvéd a veteményesben. Jellegzetes illatával védőpajzsot képez, innen is a magyar megnevezése. Akárhogy is fintorgunk tőle, ő a kertünk leghatékonyabb őre. A virágaiból ráadásul főzetet, akár krémet is készíthetünk, híres ugyanis gyulladáscsökkentő hatásáról.
5. Borsó – a babhoz hasonlóan, a borsó is növeli a talaj nitrogéntartalmát, ami az uborkára nézve nem jelent nagy előnyt, de nem is árt, amennyiben odafigyelünk, hogy milyen gyakran és milyen N-P-K arányú műtrágyával trágyázunk. Nem kell félned attól, hogy összegabalyodnak, amennyiben gondosan futtatod őket. Ráadásul a borsó jóval hamarabb beérik, mint az uborka, így gyakorlatilag nem zavarják egymást.
Növények, melyeket sose ültess uborka mellé
Az uborkáról tudni kell, hogy bár nem terebélyes növény, szeret futni, elágazni, felcsimpaszkodni, ahová lehet. És 3 típusú növényt nem bír elviselni maga mellett: a fűszernövényeket, a dinnyét és a burgonyát.
1. Aromás fűszernövények – főként bazsalikomot, semmiképp ne ültess az uborka mellé. A paradicsom ízét javítja, ezért tedd inkább oda. A zsálya is egy határozott nem: gátolja az uborka növekedését. A menta azért tiltólistás, mert gyakorlatilag kiöl mindent, ami mellé ültetik, ezért inkább cserépben neveld. Ami jól passzol az uborkához ebből a kategóriából, az a metélőhagyma, kapor, cickafark és oregánó (a nem aromás fajta).
2. Dinnye – mivel egy családból származik az uborkával (és a tökkel), így az őt kedvelő kártevők az uborkapalántáinkban is tetemes kárt tehetnek. Nem beszélve arról, hogy a tápanyag-szükségleteik is megegyeznek, ezért gátolják egymást a fejlődésben. Inkább kerüljön a dinnye a káposztafélék, sárgarépa, saláta mellé.
3. Burgonya – az uborka mellé ülteted, nagy valószínűséggel fog megpenészedni a burgonya, ezért a lehető legtávolabb termeszd őket egymástól, ha kiváló minőségű termést szeretnél.