A Skorpió számára a 2014-es év csillagászati eseményei elsősorban az oktatás, utazások, karrier, személyiség, szakma és szerelem terén gyakorolnak hatást.
Lehetőségek az utazásokban és a karrierben – a 2014-es év a hosszútávú utazásokkal és felsőfokú tanulmányokkal indul számodra, a Rák jegyében lévő Jupiternek köszönhetően. A bolygó eszedbe juttatja, hogy az élet a mozgásról és az önfejlesztésről is szól. Karold hát fel ezt a lehetőséget, és az év első fele kalandokkal, új önfejlesztési lehetőséggel kárpótol majd. A Jupiter üzenete számodra kb így szól: „Felkészülni, kész, rajt!” Lehet, hogy a vártnál gyakrabban kell összepakolnod és útnak indulnod, hisz a Jupiter felébreszti benned az új helyek iránti érdeklődésed. 2014 első hét hónapjában tehát a szerencsét az utazások, külföld és az oktatás terén leled meg, szóval ne habozz jegyet foglalni egy egzotikus kirándulásra, vagy egy olyan helyre, amelyet már rég meg szeretnél látogatni. A hosszú hétvégézés közelebbi úticélokon sem rossz megoldás. Ebben az időszakban valósággal szerencsét próbálni mész a világba. Ugyanakkor igyekezz minél mélyebbre hatolni a megismerés szférájában, tágítsd ki a látószöged és okulj. Mindez hasznodra válik a karrieredben.
Az év második felében, 2014 július 16-tól kezdődően, a Jupiter átlép az Oroszlán csillagképbe, ahol fényesen tündököl majd a karrieredre. Ennek hatására szakmai téren sok elismerésben lesz részed. Habár a csúcson érzed magad, a Jupiter arra késztet majd, hogy még többet tégy a sikered érdekében. Ez a bolygóállás kiváló lehetőséget teremt számodra, hogy fentebb haladj a ranglétrán, ezért használd ki!
Olvasd el 2014-es Kínai horoszkópunkat is!
- Nehézségek és megpróbáltatások – 2012 októberétől a Szaturnusz a te csillagképedben tartózkodik, ez pedig semmi jóval nem kecsegtet. A jó hír számodra az, hogy 2014 az utolsó év, amikor a bolygó nálad állomásozik, és ezidő alatt végre te is érezheted az megértést és a megfontoltságot, amit a Szaturnusz amúgy képvisel. A Szaturnusz ugyanakkor a korlátozások, akadályok, nehéz munka bolygója is, így ne lepődj meg, ha néha magad alá kerülsz, mert nem sikerül előrehaladnod a dolgodban. Sok türelemre van szükséged, olykor úgy fogod érezni, hogy megállt az élet, de a valóságban ez egyáltalán nem így van. Lassú, de biztos fejlődésen mész keresztül, ezért légy hálás az előrehaladásért.
A 2014-es év nem jó arra, hogy szabályokat szegj meg. A Szaturnusz ugyanis elvárja, hogy előírásainak megfelelően cselekedj. Nehéz lesz megúsznod szárazon a kihágásokat, és ha rajtakap, a Szaturnusz gondoskodik arról, hogy megbánd a tetteidet. Ha kelletlenül használod az erőd, megfizetsz érte, így nem végezheted büntetés nélkül az átverést, manipulálást, érzelmi zsarolást, mások fölött való uralkodást.
2014 az év, amikor fel kell nőnöd, éretté kell válnod, és tanúbizonyságot kell tenned arról, hogy fegyelmezett és rendezett vagy. Csakis így könnyíthetsz az életeden, és oldhatod fel magad a Szaturnusz rabsága alól. Mégis kapsz néhány leckét a bolygótól, ezek között a legfontosabb az, hogy megtanulj bátorságot venni magadon, és megszabni a prioritásokat az életedben. Látszólag egyszerű a dolog, azonban hosszútávú, alapos önmegfigyelést igényel, úgy a múltra, mint a jövőre nézve. Lehetséges, hogy máris érzed, hogy elégedetlen vagy az életeddel, és ezt a család, munkahely, barátok, szüleid, házastársad, karriered számlájára írod, holott az elégedetlenség veled kapcsolatos, hozzád vezethető vissza. Ami régebb működött, lehet hogy ma már nem működik, az is lehet, hogy a prioritásaid, óhajaid, céljaid idő közben változtak. Gondolkodj el, hogyan szeretnéd látni az életedet, tűzz ki valós célokat, és dolgozz ki konkrét, használható ütemtervet azok elérése érdekben.
- Meglepetések a szakmában – az Uránusz tovább utazik a Kos csillagképben, ennek hatására minden bizonnyal váratlan változásokra számíthatsz a munkahelyeden. Összpontosíts a hatodik érzékre, hallgass és figyelj, mi történik körülötted, főként ha a szakmai élet nem annyira gyümölcsöző, mint vártad. Szóba jöhet a vállalat újjászervezése, ahol éppen dolgozol. Az is lehetséges, hogy úgy döntesz, továbblépsz, ha akadályt helyeznek elődbe, vagy nem tudsz továbbfejlődni. De gondolj először arra, hogy ha felmondasz, lehet, hogy sok időbe telik, míg hasonló állást szerzel egy másik cégnél. 2014 egyebeket is tartogat számodra. Számíthatsz arra, hogy hirtelen leépítenek vagy előléptetnek, illetve más állás kerül kilátásba. Ha ezen esetek valamelyikébe kerülsz, mérd fel az előnyöket és hátrányokat, negatívumokat és pozitívumokat, miközben döntést hozol. Ez fontos, hisz a szakmai tevékenységes elég bizonytalan, az Uránusz és a Plútó viszálykodásának hatására. Ha új állás után néznél, a legnehezebb dolgod az lesz, hogy rátalálj a kívánt útra és munkakörre.
- Spiritualitás az életedben – a Neptunusz tovább halad a Halak jegyében, ez pedig hatással van a hatodik érzékedre. Kreativitás, inspiráció tölt el, megnő az önmagadba vetett hited, és úgy érzed, szorosabb a kapcsolat közted és az Univerzum között. A Neptunusz talán varázslatot hoz a kreativitásodban, a szerelemben és a gyerekek terén. Nagy esély van arra, hogy 2014-ben találj rá életed nagy szerelmére, amikor új emberek lépnek be az életedbe, így a szerelem komoly ígéretekkel kecsegtethet. A Neptunusz ugyanakkor a képzelgést és a valótlan fantáziálgatást is magával hozza, ezért csak óvatosan az érzelmekkel, és igyekezz alább venni a szeretett személy bálványozásával.
- Mélyreható változások a gondolkodásban – a Plútó továbbra is a Bak csillagképben halad, így bőven adódik alkalmad elgondolkodni, magadba merülni, meditálni 2014-ben is. A gondolataid befelé irányulnak. Igyekezz nem túl sokat foglalkozni azokkal a dolgokkal, amiken úgysem tudsz változtatni. Ellenben engedj a Plútónak irányítani, hagyd, hogy felfrissítsen úgy a személyed, mint az akaraterőd terén. A bolygó serkenteni fog téged a mélyreható gondolkodásra, miközben mindent megkérdőjelezel a legmegrögzöttebb elveidtől az élet rejtélyéig és saját óhajaidig. Egyre mélyebbre süllyedsz a tudatalattiban, és arra próbálsz választ találni, miért teszed azt, amit teszel. Keress valós válaszokat, és lépj közbe a megbánások elfojtása érdekében. Ha nézeteltéréseid vannak a rokonaiddal, testvéreiddel, itt az ideje, hogy rendezzétek. És még ha nem is sikerül változtatni a dolgokon, belső nyugalmat érzel majd, mert te legalább megpróbáltad.
Ajánló: Ha még többre vagy kíváncsi, olvasd el a Filantropikum.com 2014-es Skorpió horoszkópját is!