A krumplit szinte minden nap használjuk, különböző fogások elengedhetetlen tartozéka. Eddig azt gondoltuk, mi már minden formában próbáltuk. Az igazság az, hogy ezek a baconba tekert golyók, minden eddigi receptet fölülmúlnak.
Készítsünk belőle minél többet, főleg, ha vendégeket is várunk, hiszen észre sem vesszük, és egyik csúszik le a másik után. A kívül ropogós bacon, belül omlós püré fantasztikus páros.
Hozzávalók: burgonya, sajt, zsemlemorzsa, bacon
Elkészítés: a megfőtt burgonyákat törjük szét, majd formázzunk a tenyerünkben gombócot belőle, úgy, hogy mindenik közepébe helyezzünk egy-egy kisebb kocka sajtot. Ezután forgassuk zsemlemorzsába, majd tekerjük körbe egy szelet baconnal.
Szúrjuk át egy fogpiszkálóval, hogy rögzíteni tudjuk a bacont. Gyorsan dobjuk felforrósított olajba, és süssük aranybarnára a gombócokat. Tálaljuk bazsalikomos paradicsom salátával.