A káposztát számtalan formában fogyaszthatjuk, és mivel nagyon egészséges ajánlott minél többet enni belőle. Az alábbiakban egy igen különleges, káposztás étellel ismerkedhetünk meg. Biztosak vagyunk benne, hogy a merészebbek egyből ki fogják próbálni!
Hozzávalók: 1 kisebb fej káposzta (maximum 1 kg.), 3 tojás, zsemlemorzsa, só, bors, olaj.
Elkészítés: az alábbi étel titka a káposzta helyes szeletelésben rejlik. Ne távolítsuk el a külső, vastagabb héjakat, különben a káposzta szét fog esni. Mossuk meg alaposan, és kezdjük el szeletelni. Vágjunk nagyobb cikkeket belőle.
A felvágott darabokat pároljuk 5 percig sós vízben, majd várjunk egy kis időt, míg teljesen kihűlnek. A tojásokat verjük fel, sózzuk, és borsozzuk. Forgassuk bele a káposztákat a tojásba, ezután a zsemlemorzsába, majd megint a tojásba, és süssük meg forró olajban.
Ha mindkét oldala aranybarnára sült, fogyaszthatjuk fokhagymaszósszal, de mártogathatjuk zöld fűszeres joghurtba is.