A legtöbb ember úgy főzi a kukoricát, hogy fog egy jó nagy fazekat, belehalmoz minél több csemege kukoricát, a tetejére tesz a leveleiből is egy keveset, hozzáad egy adag sót, és felönti vízzel. Na felejtsük el ezt a módszert, mutatunk egy sokkal jobbat.
A legfontosabb, hogy a megfelelő kukoricát kiválasszuk. Az a legjobb, amelyiknek még friss, zöldes a levele, és a szemeket, ha enyhén megnyomjuk a körmünkkel, fehér, tejszerű nedv folyik ki belőle. Mikor nekifogunk főzni, csak akkor húzzuk le a csövekről a csuhét, különben kiszáradnak a lédús szemek.
Tegyünk hideg vizet a fazékba, de soha ne sózzuk meg. Az majd akkor is ráér, amikor esszük. Mikor a víz forrni kezd, tegyük bele a kukoricát, majd forraljuk újabb öt percig, és kész is. Itt megjegyzendő, hogy ez csak a jól választott kukorica esetében működik. Ha túl öreg csöveket választottunk, akkor természetesen nem lesz készen ennyi idő alatt.
Ha gyorsan szeretnénk elkészíteni, hagyjuk rajta a csuhét, és tegyük a mikróba 4-6 percre. Ott is finom lesz, csak persze nem annyira egészséges.
Ezt már olvastad? Ezért fogyasszunk nyáron főtt kukoricát
Mennyei íze lesz a kukoricának a sütőben is. Vegyük le róla a csuhét, vajazzuk meg a csöveket, és tekerjük fóliába. Kb. 25 perc kell így az elkészüléshez, de ezzel a módszerrel nagyon illatos és aromás lesz.
Ha különleges kukoricát szeretnél enni, akkor íme egy fűszeres, ínycsiklandó recept. De ha nem elégszel meg ezzel a recepttel, akkor Jamie Oliver hoz neked egy még jobbat, ezt ITT olvashatod el.
- 1 kk kömény
- 1 kk paprika
- 1/2 kk feketebors
- 1/2 kk fokhagymapor
- só ízlés szerint
A fűszereket keverjük össze és daráljuk le, addig amíg porszerű állagot nem kapunk. A kukoricát kenjük be egy kis vajjal, majd hintsük meg a fűszerkeverékkel. Ezután egy kis citromot, limot csavarhatunk rá. Jóétvágyat!