Ez a “befőtt” azoknak is fog ízleni, akik nem rajonganak a halért. Annyira finom, hogy közben már azt is elfelejtjük, hogy halat eszünk. Ízletes, és nagyon könnyű elkészíteni.
A sózott, eltett hal nagy előnye, azon túl, hogy nagyon finom, hogy így sokkal hosszabb ideig megőrzi a szavatosságát.
Hozzávalók: 2 fagyasztott hering, 2 hagyma, ½ citrom, 6 teáskanál cukor, 6 teáskanál só, 1 sárgarépa, 10 babérlevél, 10 szem fekete bors.
Elkészítés:
1. Készítsünk elő 2 darab 500 ml-es befőttesüveget. Mossuk jól ki, és töröljük szárazra. Vágjuk fel a sárgarépát, a hagymát, és a citromot karikákra.
2. Lehetőleg előre kifilézett halat válasszunk, majd vágjuk kisebb darabokra.
3. A befőttesüvegek aljába tegyünk hagymakarikákat, sárgarépát, citromot, babérlevelet, és néhány szem borsot. Erre a rétegre tegyünk néhány darab halat, majd szórjunk rá egy fél teáskanál cukrot, és egy késhegynyi sót.
4. Addig folytassuk ebben a sorrendben a rétegezést, míg megtelnek a befőttesüvegek.
5. Az utolsó réteg a sárgarépa, és a citrom legyen.
6. Nyomkodjuk jól le az üvegek tartalmát, majd tegyük 3 napra hűtőszekrénybe őket.
7. Naponta kétszer fordítsuk fel, majd vissza az üvegeket.
Fogyasztáskor lehetséges, hogy még egy kicsit meg kell majd sózni a halakat, ezt mindenki eldönti majd a saját ízlése szerint. Nagyon ízletes, és egészséges eledel, fogyaszthatjuk reggelire, vacsorára, de akár a munkahelyünkre is vihetünk belőle tízóraira.