Egy édesanya mindennél jobban szereti a gyerekét, és fáj neki, ha valamilyen sérelem éri, elesik, megbetegszik, vagy megtapasztalja a világ kegyetlenségét. De mit érez a gyerek, amikor az anya idősebb lesz, és a szerepek felcserélődnek?
Sokan türelmetlenek idős szüleikkel, esetleg magukra hagyják őket utolsó napjaikban, mert úgy érzik, nincs idejük arra, hogy gondoskodjanak róluk. Egy idős édesanya levele felnőtt gyerekéhez azonban elgondolkodtató lehet mindazok számára, akik teherként élik meg a szerepek felcserélődését.
„Ma megértettem, hogy már nem az vagyok, aki voltam számodra. Már nem érzem, hogy az anyád vagyok, inkább úgy érzem, csak teher vagyok számodra. Ma döbbenten tanultam meg, hogy egy anya csak addig anya, amíg a gyermekének szüksége van rá, de amikor már neki van szüksége a gyermekére, teherré válik” – írja az idős édesanya.
„Régebben én voltam az, akinek a karjaiban menedéket és vigaszt kerestél. Én voltam az a lény, akit a legjobban szerettél a világon, az egyetlen, akiben hittél, az egyetlen, akire szükséged volt. Annak idején félelemmel a szemedben és a hangodban kérdezted, hogy elhagylak-e valaha is. Virágokat, pillangókat és színes kis házakat rajzoltál nekem, és megígérted, hogy ha felnősz, vigyázni fogsz rám, ahogy én vigyáztam rád, amikor beteg voltál.
Kis kezeiddel megsimogattad az arcomat, és azt mondtad, hogy szeretsz. Ma már alig nézel rám. Ma már neheztelsz a tehetetlenségemre és az ügyetlenségemre. Nehezményezed a jelenlétemet az otthonodban, és úgy érzem, alig várod, hogy elmenjek.
Legszívesebben most is eltitkoltam volna előled a betegségemet, és nem terheltelek volna a gondjaimmal, de megöregedtem, már nincs hozzá erőm, és már nem tudom, hogy viseljem el egyedül minden szenvedésemet. Évekig óvtalak a bánatomtól, védtelek a problémáimtól, nem akartam, hogy megtudd, már nem vagyok képes folytatni, hogy félek.
Azt akartam, hogy biztonságban érezd magad, hogy ne ismerd a felnőttek gondjait, hogy élvezd a gyermekkorodat, majd a fiatalságodat, a családodat. Elrejtettem előled a fájdalmaimat, a hiányosságaimat, a boldogtalanságomat, tudván, hogy egyszer majd rád kerül a sor, és most, amikor látom, milyen érzés, ha a saját gyermeked tehernek érez, imádkozom az égiekhez, hogy egészséges legyél, és ne kelljen a gyermekeidre támaszkodnod, hogy ne úgy végezd, ahogy én érzek most.
Az az érzés, hogy teher vagy annak a lénynek, akit a világon a legjobban szeretsz, akinek életet adtál, és akiért hajlandó lennél az életedet adni, nagyobb fájdalmat okoz, mint bármilyen betegség. Úgy tűnik, hogy az öregség és a betegség nemcsak az erődet és a lelki békédet veszik el, hanem magányossá is tesznek.
Bocsáss meg, hogy most panaszkodom, de senki sem készített fel arra, amit most érzek. Még nem volt időm hozzászokni a gondolathoz, hogy egy nap már csak teher leszek számodra. Bocsásd meg, hogy sírva fakadok előtted, hogy menedéket keresek a házadban, hogy megnyitom előtted a szívemet.
És bocsásd meg nekem, gyermekem, hogy már nem lehetek számodra az, aki egykor voltam!” – áll a levélben.
