Néhány másodperc elég volt ahhoz, hogy a Megasztár mesterei észrevegyék: T. Danny számára nem ismeretlen a színpadra lépő versenyző. A Snezi néven bemutatkozó énekes érkezésekor a rapper látványosan zavarba jött, reakcióját pedig társai sem hagyták szó nélkül.
Herceg Erika rögtön rákérdezett, találkoztak-e már korábban. T. Danny elismerte, hogy ismeri a versenyzőt, ennél több részletet viszont egyikük sem osztott meg.
Snezi már a színpadra lépés előtt óvatosan fogalmazott
A jelentkező a kulisszák mögött még nem szerette volna elárulni, ismer-e valakit a mesterek közül.
„Hát most ezt nem akarom mondani, mert tudod, utána csak azt fogják mondani, hogy beizéltem magam…” – fogalmazott Snezi.
A stúdióban Lékai-Kiss Ramóna is azonnal felfigyelt a rapper viselkedésére.
„Dandinak nagyon csillog a szeme. Vajon miért?” – kérdezte a műsorvezető, majd hozzátette: „Dandi lefelé néz, nagyokat nyel, ismerik egymást.”
Marics Peti humorral próbálta tovább fokozni a váratlan helyzetet.
„Hát innen már hova feljebb, Snezi?” – fordult a jelentkezőhöz.
Snezi korábban az Éden Hotelben is szerepelt, a Megasztárba viszont énekesként érkezett. Produkciója megosztotta a mestereket: Marics Peti és Herceg Erika kedvelte az előadó karakterét, Dallos Bogi középszerűnek, T. Danny pedig kevésnek érezte a hallottakat.
