Közel 70 év házasság után, Müller Péter elveszítette feleségét, Ágit, aki több volt számára, mint egy fizikai társ. Az ő kapcsolatuk már az első perctől túlmutatott időn és téren, és ez most sincs másként, hogy a halál elválasztotta őket egymástól. A népszerű író a Példaképek Demcsák Zsuzsával című műsorban beszélt a különleges házasságáról, és megosztotta azt is, hogyan ismerkedett meg a feleségével.
Ági hosszas betegség után lelt örök megnyugvásra, és ez az időszak igencsak megviselte őt, de az írót is. „Azt láttam az utolsó periódusban, hogy rettenetesen szenved, és terméketlenül. Idősebb volt, mint én, 95 éves volt. És nem volt értelme a szenvedésének. Sokat beszélgettem vele, amíg tudtunk, hogy szeretne menni, és nem értette, hogy miért nem lehet… és én sem tudtam. Mindenfélét kitaláltam, hogy nyilván valamit még meg kell csinálnod, és biztos, hogy így is volt, de hogy mit, azt nem tudtuk. Amikor elment, akkor ment el, amikor a lelke megkönnyebbült. Elengedte önmagát, és én pedig hagytam őt repülni. Ez egy másfajta élmény. Nem szenved tovább. És finom visszajelzések jöttek már, hogy jól van” – fogalmazott Müller Péter a felesége haláláról.
Az író azt is elárulta, bár 1956 óta ismerte Ágit, és közel egy emberöltőt élt vele együtt, mégsem tudtak éppen mindent megbeszélni. És most sem tud vele beszélgetni.
„Már akkor sem tudtam, mikor utolsó idők voltak, már nem lehetett vele. Ez nem beszélgetés síkja. Nyilván itt egy olyan lélekről van szó, akire én rá vagyok hangolódva, azt kell, hogy mondjam, hogy mióta élek. Ez a hangoltság, ez a rezonancia ez akkor is működik, hogy ha nem látom a szemét. Ez olyan, hogy berezeg” – magyarázta Müller Péter szemléltetve azt, hogy létezik az a fajta kapcsolat két lélek között, amelyhez nem kell a fizikai közelség, nem kellenek szavak, hogy érezzék egymást.
Hogy miként lehet folytatni az életet egyedül, a társ nélkül, aki közel 70 évig mindig mellette volt, az író őszintén bevallotta: „Ezt én sem tudom. Végigcsináltam vele az életemet. Ezt úgy képzeld el, hogy előbb beszéltük, hány könyvet írtam – egyet sem tudtam volna megírni, ha ő nincs az életemben. Ő nem úgy volt a feleségem, mint úgy általában. Írtam fent a művet, és az első gondolatom, amikor egy oldalt megírtam, hogy mit fog szólni hozzá” – folytatta Müller Péter hozzátéve, ha Áginak javaslata volt, változtatni szeretett volna a leírtakon, ő szívesen megtette. „Szellemi társ volt, sőt, nagyon jól jött” minden észrevétele, ötlete – állította az író.
Müller Péter azt is kiemelte, ha valaki ilyen társra lel az életben, „az nem szerencse, ez kegyelem. Ez azt jelenti, hogy azon a ponton van, ahol a kegyelem. Hogy törlődnek az embernek azok a gyengeségei, ami miatt szenvedni kéne. És akkor ad. Ezt az angol azt mondja, ’gift’ – egy ajándék”.
A népszerű író az interjúban felidézte azt a pillanatot is, amikor megismerte Ágit. „Amikor először megpillantottam… ő ott dolgozott, ahol én. A Madách Színházban voltam, vagyok ma is. Ő ott dolgozott, a büfében dolgozott. Nem emlékszem arra, hogy pillantottam meg először, de megittam egy kávét, és akkor ő volt ott, azt láttam, hogy ő eszméletlen szép. Nagyon szép nő, persze, hogy feltűnt. Mindenkinek feltűnt a szépsége. Arra az érzésre nem emlékszem. Amire konkrétan emlékszem, hogy aztán összejöttünk, és 5-6 évre szétment a kapcsolatunk – hogy miért, azt én sem tudom miért, fogalmam se volt, nyilvánvalóan olyan oka van, amibe nem látok bele, elindult és megszűnt” – mesélte Müller Péter.
Az író azt is elárulta, amikor meglőtték a lábát, épp Ágihoz indult. „’56-ban hozzá indultam, és nem értem el a lakáshoz, ahol laktunk félévig, de aztán nem is láttam őt hosszú ideig, 5-6 évig. Egy egészen más történetet kellett neki végigcsinálnia, aztán utólag már tudom” – tette hozzá.
Aztán a sors mégis úgy hozta, hogy nekik újra találkozniuk kellett. „Egyszer csak a Madách Színházban szólt a telefon, tudták, hogy nekem nagyon hiányzik, de éltem az életemet. A titkárnőnk azt mondta, hogy ’Péter, az Ági’. Fölvettem a telefont, meghallottam a hangját, azt mondta, igyunk meg valamit. Jó. Leültünk, ő engem úgy becézett régen, hogy kiskutyám, és ott meg is ittunk valamit, és azt mondta: ’kiskutyám, vegyél el engem feleségül’. Megkérte a kezemet, én meg azt mondtam, jó” – emlékezett vissza Müller Péter.
Az író hozzátette, a külön töltött évek során „vártam őt. Közben csináltam ezt-azt, amazt. Tudtam, hogy ő az, tudtam, hogy nem tévedek. Tudtam, hogy vissza fog jönni. Az egészet, amit leéltem, ugye 90 éves vagyok, azt én úgy tudtam előre, mint amikor elkezdesz írni egy forgatókönyvet. Azt sem lehet csak úgy elkezdeni, tudni kell a végét” – fogalmazott Müller Péter.
