A mérsékelt égövön élő emberek négy évszak váltakozását követhetik figyelemmel évről évre. Itt a negyedik, az utolsó évszak mindig hideg, fagyos.
Van, aki a telet, hideget nem szereti, habár alapjaiban a tél sem rosszabb, jobb, mint a másik három évszak. Sőt, mint mindegyiknek ennek megvannak a jó oldalai, ám elszakadtunk a természettől, elfelejtettünk túl civilizált, túl kényelmes életünkben együttélni a természettel, a természet erőivel, változásaival, annak ellenére, hogy ez lenne az egyetlen helyes, járható út.
Olvasd el ezt is: Egy anya levele felnőtt gyerekéhez, amit mindenkinek el kellene olvasnia: „Bocsáss meg, hogy már nem lehetek számodra az, aki egykor voltam”
A tél az elcsendesülésről, a pihenésről, erőgyűjtésről, a családtagjainkkal való hosszabb együttlevésről, mély beszélgetésekről, a szeretet elmélyítéséről szól, hiszen rövidebbek a nappalok, a hűvös időben előbb bújhatunk otthonaik meghitt melegébe, kevesebb kinti munka van, nem kell kertészkedni, füvet nyírni, a városi ember helyett még a havat is más lapátolja el…
Ha képesek vagyunk együtt élni a természettel, jóval kevesebb energiára van szükségünk.
Olyan egyszerű dologra gondoljanak, minthogy télen befűtünk, kabátot, csizmát és sapkát veszünk.
Télen a hölgyek viseljenek a nadrág alatt harisnyát, még egy zoknit, a divatos helyett viseljenek szélesebb orrú, laposabb sarkú bundás csizmát, és vegyenek fel a felsőjük alá még egy pólót. Az urak se felejtsék el az atlétatrikót, a jégeralsót, férfi harisnyanadrágot, meleg zoknit, sapkát…
A fázósak éjszakára vegyenek elő még egy takarót.
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
Ne a fűtést növeljük, ha fázunk, hanem vegyünk még egy zoknit vagy pulcsit. Párologtassunk illóolajokat (kakukkfű, eukaliptusz…), gyújtsunk egy-egy gyertyát. Ha ez sem elég végezzünk néhány intenzív tornagyakorlatot, használjuk a lábunkat a lift helyett, és mindebbe vonjuk be a családtagjainkat, munkatársainkat is.
Nagyon fontos tudni, hogy a tél nem a fogyókúrázás időszaka. Hagyjuk ezt meg farsang utánra, amikor 40 napos böjtidőszak amúgy is segít ebben esetleg spirituálisan is. Energiára szükségünk van!
Bévé