Ha kalóriákról kerül szó, egyből az szokott beugrani: minél több kalóriát viszünk be, annál nagyobb az esélye a meghízásnak. Ha pedig fogyni szeretnénk, természetesen csökkentenünk kell a kalóriák számát, és… be kell vallanunk, sokszor fölöslegesen éheztetjük magunkat.
Az alábbiakban azt a fajta diétát népszerűsítjük, amelynek segítségével egészségesen szabadulhatsz meg a kilóktól. Nem az a célunk, hogy rávezessünk, ezentúl kalóriákban és kilójukban mérd a táplálékot. Hanem megosztunk veled néhány elvet, hasznos tudnivalót arról, hogyan működik a szervezetünk. Ezáltal pedig te magad állíthatod össze saját diétádat, igényeidnek és életstílusodnak megfelelően, az egyéni anyagcseréd alapján.
Előnyei:
– könnyű,
– alapja az egészséges táplálkozás,
– megelőzi a hétköznapi betegségeket,
– hasznos főként azoknak, akik sokat esznek.
Hátránya:
– lassú, hatása idővel jelentkezik.
Ezzel a diétával új trükköt tanítanak meg nekünk a szakértők: egyél sokat, és mégse hízz.
Íme miért oly fontos megérteni ezen diéta elvét: a gyomor nem az a szerv, amely fix mérettel rendelkezik. Annak függvényében ugyanis, hogy mennyi táplálék kerül bele, megnövelheti vagy csökkentheti a kiterjedését.
Az a személy, aki általában sokat eszik, a kevés kalóriatartalmú diétát nehezen tudja végigcsinálni, hisz mindig éhesnek fogja érezni magát – az elején. Fokozatosan azonban, a gyomor hozzászokik ahhoz, hogy kevesebb eledelhez jut, és alkalmazkodni fog. Ez az időszak eltarthat egy hónaptól akár három-négy hónapig is, attól függ, mennyire rugalmas a szervezet.
Ha egyből vonod meg a plusz adagot magadtól, koplalni fogsz, vagyis úgy rzed majd, folyamatosan éhes vagy, és ez úgy fizikai, mint pszichikai nehézségeket is okozhat. Éppen ezért, fokozatosan kell csökkenteni a bevitt táplálék mennyiségét. Ez megoldható úgy is, hogy kevés kalóriatartalmú ételeket eszel ugyanannyi mennyiségben. Így maga a mennyiség megvan, csak a tápértéke jóval kisebb – és végülis ez a cél!
Az alacsony kalóriatartalmúételek elsősorban a zöldségek, gyümölcsök és a növényi rostokat tartalmazó eledelek. Továbbá az is fontos, hogy az étrendünkben jelen legyenek a cukrok (glükóz), zsírok és fehérjék, valamint a vitaminok és ásványi anyagok is. Ezek nélkül a szervezet nem tud normálisan működni, nincs amiből energiát termelnie. Ezért nem jó megoldás, ha a cellulózt részesítjük előnyben, mert igaz ugyan, hogy tölti a hasat, de nincs tápértéke, azonban éppen ezért nem energiaforrás. A jó megoldás az, ha mennyiségileg (és nem minőségileg) visszaveszünk az ételből, a hiányzó adagot pedig vagy a cellulózzal pótoljuk, vagy friss zöldségekkel és gyümölcsökkel, amelyek csillapítják éhségünket.
A víz is jó szövetségesünk lehet. Sokszor a szomjasságunkat az agyunk éhségként jelzi, tévedésből. Ezért ajánlott, hogy ha ránk tör az éhség, egyszer teszteljük azt le egy pohár vízzel. Azaz, ha korrog a gyomrod, igyál egy pohár vizet, és várd a reakciót. Meglepő, de ezután sokszor elmúlik az éhség érzete, így máris megspóroltál egy fölösleges falatozást.
Egy utolsó tanács: ne éheztesd magad! A diétának sosem lenne szabad éhséget jelentenie. Inkább egy intelligens táplálkozási stílus, az életstílusunk és a táplálkozási (hibás) szokásainknak a megváltoztatása. Keress tehát megoldásokat, lehetőségeket az igényeid kielégítésére (van erre mód bőven) , és ne kínozd a tested. Minek azt, ha barát is lehetsz vele?