KezdőlapÉletmódEgészségA britek boldogok a válság ellenére is

A britek boldogok a válság ellenére is

-

Még több érdekes történetért iratkozz fel a Twice.hu hírlevelére!

A britek többsége boldog a gazdasági nehézségek ellenére is – derítette ki a szigetország első országos közérzetfelmérése.

A végeredmény szerint a lakosság 76 százaléka vallotta magát boldognak, vagy legalábbis elégedettnek az életével: 10-es skálán minimum 7-esre értékelte. A felmérés 4200 felnőttet ölelt fel. Nem csupán általános alaphangulatukat firtatták a kérdezők, hanem azt is, hogy előző nap hogyan érezték magukat. Az eredmény igen hasonló lett: 73 százalék tette legalább 7-esre előző napi hangulatát.

Nagyon boldogtalannak csak 8 százalék vallotta magát, ami a brit összlakosságot tekintve abszolút számban 5 millió embert jelent.

A felmérés azt is kimutatta, hogy minél egészségesebb valaki, annál elégedettebb az életével. A párkapcsolatban élők szintén boldogabbnak vallották magukat, mint az egyedülállók, és persze a munkanélküliek körében magasabb a rossz kedélyűek hányada.

A „happy end” ellenére nemzetközi összevetésben a briteknél akadnak boldogabb nemzetek is, így a dánok, a norvégok, a kanadaiak – jegyezte meg a brit Metro újság hozzátéve, hogy a felmérés 2 millió fontba – 600 millió forintba – került, aminek híre rontott például az Adófizetők Szövetségének hangulatán.

Forrás: MTI

Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába vagy iratkozz fel a hírlevelünkre!


Legfrissebb

Hirdetés

Csemegézz

Ez is érdekelhet