Az egészséges életmódhoz hozzátartozik a mézfogyasztás. A méz C- és B-vitamint, kalciumot, magnéziumot, rezet tartalmaz, erősíti az immunrendszert, antibakteriális hatású.
Az ember már ősidők óta fogyasztja a mézet. Egy 16 ezer éves spanyolországi sziklarajzon egy lépesmézet gyűjtögető embert látható. Az Ószövetség is ír a méhek tartásáról, és a méz szüreteléséről. Magyarországon már a honfoglalás előtti időszakban is foglalkoztak méhészettel az itt élő népcsoportok. A bevonuló magyarok eltanulták és folytatták ezt a mesterséget. Ennek első írásos emléke 1370-ből származik, amelyben királyi méhészetet említenek.
Olvasd el ezt is: Egy anya levele felnőtt gyerekéhez, amit mindenkinek el kellene olvasnia: „Bocsáss meg, hogy már nem lehetek számodra az, aki egykor voltam”
A méhektől nemcsak mézet, hanem világításhoz szükséges viaszt is kapott az ember. A mézből mézeskalácsot, mézbort, mézsört készítettek, illetve süteményeket, italokat is ízesítenek vele. Az ipari cukorgyártás beindulása előtt ez volt az egyetlen édesítőszer. A 17. században az új világítóanyagok az olaj, a paraffin és az egyre nagyobb méreteket öltő cukorfinomítás miatt háttérbe szorult a méhészet.
Az egészséges életmódhoz hozzátartozik a mézfogyasztás. C- és B-vitamint, kalciumot, magnéziumot, rezet tartalmaz, erősíti az immunrendszert, antibakteriális hatású. A tömény méz nem romlik meg, mert benne az élesztők és a mikroorganizmusok nem szaporodnak el.
Bévé
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”