Sok háztartás egyik kedvenc eledele a virsli. Mindig jó, hogyha kéznél van, főzhetjük reggelire, ebédre és vacsorára is. Egy kis mustár vagy zöldség mellé és máris kész az SOS-táplálék, amitől biztosan jól tudunk lakni. Igen ám, de mi lakozik a virsliben?
Amellett, hogy vegyszerek, színezőanyagok, aromák, adalékok sokasága található benne, állítólag a hozzáadott hús is eléggé kételyes eredetű, erről bővebben ITT olvashatsz. Hallottunk már hajmeresztő elméleteket, melyek után inkább úgy döntöttünk, többet sosem vásárolunk virslit? Ha igen, akkor próbáljuk ki a házilag készített változatát, amely száz százalékban természetes alapanyagból készült és adalékanyag-mentes. Mivel a valódi virsli nem lesz tele ízfokozókkal, így az íze is kicsit más lesz, mint a boltban kaphatónak. De ne felejtsük, természetes!
Hozzávalók: 1 kg marha felsál pecsenye, 25 dkg fehér szalonna, 1 kávéskanál őrölt bors, 2–3 gerezd fokhagyma, só (ízlés szerint), juh bél, hurkatöltő, és egy füstölő, hús daráló, bot mixer.
Elkészítés:
Először a húst és szalonnát darájuk le, majd botmixerrel pépesítsük, mivel a virsli annál jobb lesz, minél krémesebb masszát sikerül összehoznunk. A fokhagymát törjük össze és tegyük bele egy fél pohár vízbe, hagyjuk állni egy darabig, majd, amikor már jó fokhagymaízű lesz a lé, szűrjük le, akkor adjuk hozzá (csak a levet) a masszához, majd sózzuk az egészet ízlés szerint. Azért kell csak a levet, mivel a virsli nem túl fokhagymaízű, mint a kolbász, épp csak az aromája érződjön. Így helyettesítjük az ízpótlókat. Mikor kész a massza, a belet felszereljük a hurkatöltőre, és beletöltjük a masszát, közben araszonként elcsavarjuk, és a végeit elkötjük. A félkész virslit tegyük hetven fokos vízbe, ahol 20-25 percig hőkezeljük, majd ha van rá lehetőség, tegyük füstre pár óra. Az így készült virsli hűtőben tartva 7-10 napig eláll.