A karácsonyi asztal első számú jellemzője a gazdagság. Vagy más szavakkal, valóságos kalóriabomba! Hajlamosak vagyunk pukkadásig zabálni az ünnepek alatt, nem is számolva azzal, hogy mit és mennyit fogyasztunk. De gondolkodtál már azon, hogy a karácsonyi disznósültet egészségesen is elkészítheted? Mi eláruljuk, hogyan.
A legjobb szövetségesed a kályha sütője lesz, ugyanis neki jut a főszerep az ízletes fogás elkészítésében. A sikeres disznósült titka pedig a lassú tűzön való sütés, a szaftos, omlós állag, és a fenséges aroma lesz, mely a szószban teljesedik ki.
Habár a serpenyőben való sütés gyakran lehet csábító és kézenfekvő, meg kell tanulnod másképp látni az elkészítés módját, kímélve azzal az egészséged. A szakértők arra figyelmeztetnek, kerülni kell a húsételek hirtelen sütését és elszenesítését, mivelhogy a folyamat által elpusztulnak azok tápértékei: nyoma vész a fehérjéknek, a cukroknak, a zsíroknak, helyükben pedig toxikus, rákkeltő anyagok képződnek. A sütés alatt a zsírok mérgező anyagokká alakulnak át, melyek nehezen emészthetők, ezáltal válnak oly veszélyessé a szervezet számára.
Mindemellett a táplálkozási szakértők arra is felhívják a figyelmet, hogy vörös húsokat csak mértékkel jó fogyasztani, mivel bőven tartalmaznak telített zsírokat, nehezen emészthetők, növelik a vastagbél rák kialakulásának veszélyét, és különféle szívbántalmakat is okozhatnak. Ez azt jelent, heti két alkalommal elegendő fogyasztani belőlük, párolt vagy friss zöldségek, illetve savanyúság kíséretében. A szakértők kihangsúlyozzák, NE burgonyával, kenyérrel, tésztafélékkel, rizzsel tálaljuk a disznóhúst, mivelhogy ezek a köretek tovább terhelik a gyomrot és nehezítik az emésztést.
Különösen oda kell figyelniük a disznóhús fogyasztására azok, akiknek gondjaik vannak a koleszterinszinttel, a vérnyomással, a vércukorszinttel, illetve vese- és emésztési problémákkal küszködnek. Nekik ugyanis csak alkalmanként ajánlott a sertéshús, kizárólag sütőben elkészítve vagy párolt formában.
Íme hogyan készítsük el egészségesen az ünnepi disznósültet:
* a sütőben – akár sütőpapírba forgatod, akár zöldségágyra helyezed, ez az elkészítési módszer megőrzi a hús tápértékeit, és nem igényel zsíradék-hozzáadást.
* párolva – egy tapadásgátló serpenyőt használva helyezd el a hússzeleteket, enyhén megsütve őket mindkét oldalon. Adj hozzá zöldségeket, melyek víztartalma magas, például paradicsomot, tököt, gombát, amelyek levében majd átpárolódhat a hús, egyéb zsiradék vagy víz hozzáadása nélkül. Pótolhatod a folyadékot vörösborral vagy sörrel, amelytől omlósabb lesz a hús. Így a serpenyő tartalma nem veszíti el a vitaminokat, zsírokban szegény lesz, és egészséges a gyomornak, szervezetnek.
* wokban – ha mindenképp pirított hús ízét éreznéd, ajánlott, hogy wokban készítsd el. Ebben minimális mennyiségű olajat (lehetőleg szezám-, repce- vagy olívaolajat) használva tökéletes sültet kapsz. A sertéshús csíkokhoz adj szintén csíkokra vágott paprikát, zöldbabot, hagymát, sárgarépát, ízlés szerint.
* grillezve – elektromos vagy gáztűzhelyes rács segítségével is megoldható, ha már a szabadban nem lehetséges. Semmiképp se használj zsiradékot, hacsak a rácsot meg nem locsolnád kevés olajjal.