A londoni Deptford folyópartján különös jelenet bontakozott ki a járókelők szeme előtt. Egy férfi lassan a Temze vizébe lépett, miközben testét egy bizarr, 24 felnőtt pelenkából varrt jelmez borította. Ahogy egyre mélyebbre gázolt a vízben, az anyag megtelt folyóvízzel – és mindazzal a szennyezéssel is, amit a Temze magában hordoz.
A performansz azonban váratlan következményekkel járt. Zack Mennell brit művész később megbetegedett: a szennyezett vízben található patkányvizelet miatt Weil-kórt kapott, egy ritka, de súlyos bakteriális fertőzést – számolt be róla a The Guardian.
A Temzén bemutatott akció a „(para)site” című projekt záróeseménye volt. Mennell ezzel a performansszal a folyókba kerülő szennyvíz problémájára akarta felhívni a figyelmet, miközben a társadalmi megbélyegzés kérdését is vizsgálta.
A projekt részben arra a közbeszédre reagált, amelyben a szociális segélyben részesülő embereket gyakran „parazitának” nevezik.
„Jó, akkor én leszek a parazita” – fogalmazta meg a művész az akció mögötti gondolatot.
A szándék azonban radikálisabb következményekhez vezetett, mint amire számított: a vízben töltött idő után súlyos fertőzést diagnosztizáltak nála.
Mennell számára a Temze nem csupán egy helyszín, hanem személyes jelentőséggel bíró tér. Az Essex megyei Thurrock közelében nőtt fel, a mészkőbányák és ipari tájak világában, amelyet később „a törvénytelenség és a furcsa nyomor melegágyaként” írt le.
A folyó már fiatalon is vonzotta.
A legsötétebb időszakaiban gyakran tért vissza ide – és a művészetében is újra és újra megjelenik.
Az élő művészet sokszor provokatív, de Mennell szerint a cél nem a sokkolás.
„Konfrontatív, de egyben a kapcsolat pillanatának megtalálásáról is szól. A élő művészet nem csak arról szól, hogy az emberek meztelenre vetkőznek, mert akarnak.”
Korábbi performanszai is gyakran feszegették a komfortzóna határait. Egy Rat Park nevű rezidenciaprogram során például ragadós, kenőanyagszerű anyaggal borította be magát, miközben a szennyezés és a szégyen témáját vizsgálta. Egy másik alkalommal a közönség nyálát gyűjtötte össze a kezében, hogy a közösség és az intimitás határait kutassa.
Mennell művészetében a személyes történetek is fontos szerepet kapnak. Egyetemi évei alatt idegösszeroppanást élt át, és később ezekből az élményekből is performanszokat épített.
A Temze partján például saját NHS-dokumentumait – leveleket és pszichiátriai értékeléseket – tartott a kezében, amelyeket rizspapírra nyomtattak. A vízben a szöveg lassan feloldódott.
A művész szerint ezek az előadások „rólam szóltak, de soha nem rólam”.
Egy másik performansz során – szintén pelenkákból készült jelmezben – a közönséget kérte meg arra, hogy olvassa fel hangosan ezeket a dokumentumokat.
„A szaga nem volt egészségtelen” – jegyezte meg a Temzéből származó jelmezről.
A felolvasás során a szavak fokozatosan elvesztették eredeti jelentésüket, és a dokumentumok hivatalos, hideg hangneme is feloldódott.
Az intézményi tapasztalatok miatt Mennell különösen érzékenyen viszonyul ahhoz, hogyan értelmezik a performanszait.
„Volt némi aggodalom amiatt, hogy a performanszban patologizálják a viselkedésemet. De ezeknek a hideg, hivatalos dokumentumoknak a felhasználása a performanszban volt az egyetlen módja annak, hogy megváltoztassam a viszonyomat ehhez a növekvő halomhoz” – mondta.
A művész számára a performansz nem csupán önkifejezés, hanem a társadalmi viszonyok újragondolásának eszköze is.
Mennell jelenleg a Common Host nevű kezdeményezésen dolgozik, amely előadásokból, vetítésekből és műhelyekből álló hétvégi eseménysorozat. A program a folklór, az ökológiai rombolás és a posztindusztriális tájak témáját vizsgálja.
A projektet a Future Ritual kísérleti performansz-producer támogatja, és olyan művészek is részt vesznek benne, mint Mennell gyakori alkotótársa, Martin O’Brien.
„A queer performansz gyakran azt jelenti, hogy barátokkal vagy szerelmekkel dolgozol együtt. Ez igaz minden olyan művészeti formára, amelyben nehéz és érzékeny témákkal foglalkozol.”
Mennell szerint az ilyen együttműködések adják a művészet valódi erejét.
„A performansz művészet egy találkozási pont. Létrehozol egy közösséget, még ha az csak ideiglenes is” – fogalmazott.
A művész számára ez a közösség kulcsfontosságú.
„Ez egy felhívás arra, hogy vizsgáljuk meg a tárgyakhoz fűződő viszonyunkat, és újradefiniáljuk azt” – mondta. Majd így foglalta össze: „Az együttlét az, ami előrevisz minket. Ez az élet értelme.”
