Longyearbyen az Északi-sarkkör szívében helyezkedik el, a Norvégiához tartozó Spitzbergák (Svalbard) legnagyobb települése és egyben székhelye. A városnak rendkívül sajátos szabályrendszere van, többek között például tilos itt meghalni.
Ennek a meglepő tilalomnak azonban logikus magyarázata van, amely a szélsőséges éghajlati viszonyokhoz és a váratlan egészségügyi kockázatokhoz kapcsolódik. A Spitzbergák a világ egyik leghidegebb helye, ahol a hőmérséklet gyakran -40 °C alá süllyed, és a talaj állandóan fagyott – ez az úgynevezett permafroszt, vagyis olyan talaj, amely legalább két éven keresztül fagyott állapotban van.
A fagyott talajban való ásás nehézségén túl a legnagyobb problémát az jelenti, hogy az elhunytak teste nem tud lebomlani, és a bennük lévő baktériumok és vírusok érintetlenül maradnak.
Egyes kutatások évtizedes vagy több száz éves kórokozókat találtak, amelyek tökéletesen megőrződtek a fagyott sírokban, és amelyek veszélyessé válhatnak, ha a permafroszt felolvad. Vagyis a Longyearbyenben bekövetkezett halálozás veszélyt jelenthet a közegészségügyre.
A kockázatok megelőzése érdekében a norvég hatóságok 1950-ben törvényben tiltották be a városban való elhalálozást. A temetőket bezárták, és a halálos betegeket a több mint 2000 kilométerre lévő norvég szárazföldre szállítják, ahol biztonságban el lehet temetni őket.
Azok számára pedig, akik mégis a városban halnak meg, az egyetlen lehetőség a hamvasztás – ez azonban bonyolult bürokratikus eljárást von maga után, mivel az urnák szállításához különleges engedélyek szükségesek.
Ugyanakkor a városban megszületni sem lehet. A terhes nőket arra kérik, hogy néhány héttel a szülés előtt hagyják el a várost, mivel Longyearbyenben nincsenek megfelelő orvosi létesítmények a szüléshez.
