Ez az igencsak ízletes leves rövid időn belül szinte bármilyen vírustól megszabadít. Fő alapanyaga az allicin tartalmú, baktérium- és vírusölő hatásáról ismert fokhagyma.
Egy friss tanulmány szerint kimutatták, hogy az allicin százszor hatékonyabb, mint bármelyik antibiotikum. Csökkenti a koleszterinszintet, a vérnyomást, és megakadályozza a vérrögképződést is. Megszünteti a fülfájást, megfázást, és elpusztítja a gyulladásokat okozó vírusokat, baktériumokat is.
A fokhagyma gyógyítja a különböző emésztőszervi megbetegedéseket, és a hasmenést is. Kutatások alapján kimutatták, hogy a téli vírusos meghűlések sokkal rövidebb idő alatt elmúlnak, ha fokhagymát fogyasztunk, és így az immunrendszer is lényegesen nagyobb védettséget kap.
Nemrég egy argentin kutatócsoport bebizonyította, hogy a fokhagyma sült formájában a leghatékonyabb. Hámozzuk meg, hagyjuk 15 percig állni, ezután süssük meg, majd fogyasszuk. Így juthatunk a legnagyobb mennyiségben az értékes allicinhoz. Az is jó megoldás lehet, hogy egy rész fokhagymát süssük meg, egy részt hagyjunk nyersen. Vágjuk apróra mindkét adagot, öntsünk rá egy kevés citromlevet, és így fogyasszuk.
Az alábbiakban egy nagyon egészséges gyömbéres, fokhagyma leves receptjét mutatjuk be. A hidegebb idők beköszöntével ajánlott legalább heti rendszerességgel fogyasztani.
Hozzávalók: 26 gerezd hámozatlan fokhagyma, 2 evőkanál olívaolaj, 2 evőkanál vaj, ½ teáskanál cayenne bors, ½ csésze friss gyömbér, 2 és ¼ csésze vékonyra szeletelt hagyma, 2 teáskanál apróra vágott friss kakukkfű, 26 gerezd hámozott fokhagyma, ½ csésze kókusztej, 3 és ½ csésze zöldség alaplé, 4 szelet citrom.
Elkészítés: melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Tegyük egy jénai edénybe a 26 gerezd hámozatlan fokhagymát, majd öntsünk rá 2 evőkanál olívaolajat, és sózzuk meg egy kevés tengeri sóval. Fedjük le egy fóliával, majd süssük kb. 45 percen keresztül, és hagyjuk kihűlni. Egy lábasban olvasszuk fel a vajat, adjuk hozzá a hagymát, a kakukkfüvet, a gyömbért, a cayenne borsot, és pirítsuk kb. 5 percen keresztül. Ezután hámozzuk meg a sült fokhagymát, és a nyerssel együtt tegyük őket a lábosba. Főzzük 3 percig, majd öntsük hozzá a zöldség alaplevet, és pároljuk kis lángon kb. húsz percig. A végén turmixoljuk össze, öntsük hozzá a kókusztejet, és tálaláskor kínáljunk mellé egy-egy szelet citromot is.