Ellenállhatatlan illatánál már csak az zamata lenyűgözőbb: nem nagyon hiszem, hogy létezik olyan, aki nem szeretné. Nincs más dolgunk, mint elmenni a piacra, megvenni és otthon megfőzni.
Persze, hogy a strandon, fesztiválokon esik a legjobban, de ezeken a helyeken a legdrágább. Így inkább főzzük meg otthon, üljünk ki a kertbe, és élvezzük. Lehetőleg legalább kettőt vegyünk fejenként, mert istenien finom.
A piacon mindenképpen csemegekukoricát vásároljunk, hiába hasonlít oly nagyon a takarmánykukorica rá, az íze mégsem ugyanaz. Sőt, későbbre is fő meg. Olyat válasszunk, melynek levelei még zöldesek, és ha kicsit széthúzzuk, akkor az alatta rejtőző szemek lédúsak, nem fonnyadtak.
Ez a kettő már biztos garancia arra, hogy a kukorica friss. Picit nyomjunk meg a körmünkkel egy kukoricaszemet, ha fehér lé jön ki belőle, akkor százas, hogy tökéletes kukoricát találtunk. A csöve legyen fehér vagy sárgás, ha pirosas, akkor azt jelenti, hogy takarmány kukoricával van dolgunk.
A csőről szedjük le a leveleket, és egy pár frissebb példánnyal béleljük ki egy sorban az edényt vagy kuktát, amiben főzni fogjuk. Picit mossuk meg a csöveket, vágjuk le a végét, majd helyezzük a levelekre. A tetejére még rétegezzünk egy sor levelet, majd öntsük fel vízzel és sózzuk meg.
Jobb íze lesz a kukoricának, ha egy fél teáskanál vajat és egy csipet cukrot is adunk a vízhez. Mikor megfőtt, adjunk hozzá két csepp citromlevet, és csak azután szűrjük le a levet-így a színét is jobban megőrzi a kukoricacső.
Ha túl sok kukoricát főztünk – bár ez még mifelénk nem fordult elő – levághatjuk a szemeket egy éles késsel a csőről. Zacskózzuk be, és tegyük a fagyasztóba. Így felhasználhatjuk majd akár télen is salátákhoz, köretekhez.
